Betegségek lelki okai

A fizikai síkon megnyilvánuló betegségek az egyensúly, harmónia felbomlásáról árulkodnak. A betegség a lélekből vagy szellemből fakad. A fizikai testben csak a tünetek találhatók. Ha ez a kibillent állapot tartósan fennáll, akkor az energiák nem tudnak megfelelően áramlani. Elakadások, blokkok keletkeznek, amelyek szintjén az egyes szervekben, kezdetben kisebb funkció zavarok, később egyértelműen kimutatható betegségtünetek jelentkeznek. A „jelek” arra figyelmeztetnek, hogy életmódunkon, felfogásunkon változtatnunk kell! Ahogy a tudat képes megbetegíteni a testet, ugyanúgy meg is tudja gyógyítani, ha megengedjük neki.   Hallgassuk meg, amit a testünk üzen és figyeljünk, milyen lelki okokat mutat, melyeket megoldva az egészségünk is helyreállhat! Ezért fontos a teljes energetikai tisztítás, hogy a rezgésszinted emelkedjen, így pozitív folyamatok indulhassanak el az életedben. 

Bővebb információ: Katt ide 


A - Á   

Afta, szájpenész: a száj nyálkahártyáján jelentkező fájdalmas, égő érzést kiváltó gyulladt fekély akkor alakul ki, amikor egy lelki konfliktustól sem szabadulni nem tud, sem megoldani nem képes azt.Az égő, fájdalmas érzés mutatja a sürgetőnek megélt helyzetet. 

Agyalapi mirigy: irányító központ (mások irányítanak). 

Agyhártyagyulladás: az emberi tudatot, illetve az egyént bonyolult én-védő mec­hanizmusok óvják a nem kívánt hatásoktól.Az ént a családja veszi körül, védi, óvja a világ „káros” tényezőitől. Amikor a családban/intim környezetben kimondatlan ellentét formálódik ki, akkor megrendül a lát­szó­la­gosan megszerzett biztonságérzet, ami ellen elkezd lázadni… önmagában 

Agylágyulás: értékeiről a hosszú, fájdal­mas út következtében lemond és azt gondolja, úgy hiszi, nem is létezik becsülhető képessége.Beszűkülnek az erek, hiszen félelmek, aggodamasko­dá­sok gyötrik, emiatt túl nagy a nyomás, mert nem en­ged szabad utat a kicsi, könnyen elengedhető indu­­latoknak. 

Ajakrák: lenyelt sérelmek, mások hibáztatása. 

Akne: érintkezési problémák, testi konfliktus, lelki tisztátalanság. 

Alhasi görcsök: félelem, bizonytalanság. 

Alkoholizmus: talajvesztettség, értéktelenség tudata. Lelkiismeret furdalás. Az Én elutasítása. Vágy a konfliktus mentességre, barátságos kapcsolatokra. 

Allergia: az allergén által szimbolizált tulajdonságot elutasítod. Kire vagyok allergiás? Túlérzékenység, agresszió, védekezés, elfojtott támadókedv, az élettől való félelem.  

✅ Szénanátha: ebben az esetben a virágporral szembeni allergiáról van szó, mely a megtermékenyülést és szaporodást szimbolizálja. A szénanátha a szexuális téren jelentkező, többnyire öntudatlan elutasításra utal. Ez az elutasítás a szexualitás egészét vagy annak valamely vonatkozását érinti.  

✅ Állatszőr allergia: ez az allergia típus általában az emberben meglévő anális vonások elutasítását jelzi. Itt az ösztönöknek állatias, alantas tulajdonságként való felfogásáról s megvetéséről van szó, bár az illetőben egyidejűleg erős vágy él irántuk.  

✅ Házi por allergia: az allergiának ebben a formájában az élet bizonyos területeit tisztátalannak tekintjük, ezért elutasítjuk. A belső értékrendet magas eszmények szabják meg, amit viszont jelen világunkban nem lehet érvényre juttatni. 

Angolkór: érzelmi alultápláltság. Szeretet és biztonság hiánya. 

Aranyér: múltból átmentett harag. Zavarok az elengedésben. Leterheltség, aggódás a határidők miatt. 

Ágybavizelés: a húgyhólyag sírása, helytelen bánásmód. Körülmények elleni tiltakozás, túlzott követelmények, belső feszültség. 

Ájulás: kiszolgáltatottság érzés, cselekvő képtelen állapot, felelősség előli menekvés. Erőt meghaladó feladat. Adott szituáció elkerülésének szándéka. Nem akarok tudomást venni a külvilágról, ez nekem már sok (védelem). 

Állkapocs problémái: harag, neheztelés, bosszúvágy, agresszivitás. 

Álmatlanság: félelem, nyugtalanság, bűntudat, görcsös önkontrol. Félelem a szellemvilágtól a haláltól. Meg kell tanulnunk elengedni, átadni magunkat. 

Agyrázkódás: az eddigi út és a gondolkodás megtörése, irányváltás szükségességét jelzi. 

Alacsony vérnyomás: félsz a felelősségtől, nem mersz elmenni a végsőkig. 

Alkar: cselekvőképesség. 

Arthritis: (ízületi gyulladás) csökkent mozgékonyság, merevség, makacsság, belső melegség hiánya, merev normák és korlátok. 

Arthrosis: (nem gyulladásos ízületi betegség) szellemi-lelki elváltozás, önnön létünk deformálódása, hibás magatartás, nehézkesség.  

Asztma: az életben sok sérelmet nyeltél le, és egyszerre szeretnél megszabadulni tőlük, illetve többet szeretnél kapni. Elnyomott dominancia igény, elfojtott agresszió, kielégítetlen szabadságvágy. 

Álterhesség: vágy a tiszta anyaságra. 

Alvásproblémák: Halálkérdés. 

Arc: nyíltság, önkifejezés, a leginkább magunkról beszélő rész. 

Arcideggörcs: állandóan maszkot hord, nem önmagát adja. 

Autizmus: a fejlődő gyermeki lélek már az anyaméhben is érzékeli a körülötte lévő világot. Érzékeli a szüleiben lezaj­ló­dó lelki folyamatokat, a szeretetet, az esetleges diszhar­mó­niát és tapasztalatlansága folytán félre értelmezi azokat.Az általa megtapasztalt érzelmek erős hatással vannak a fejlődő szel­lemé­­re, és sérüléseket okoznak, melynek következtében visszahúzódóvá, magába fordulóvá válik. Fontos: Ő nem beteg! Ő ilyen. Nekünk pedig meg kell találnunk a hozzá vezető utat, hogy kihozhassuk a benne lakozó csodálatos lényt. 

Autoimmun betegség: „amikor van valamink, azt mindenképpen használnunk kell… ha nem jóra, hasznosra, akkor arra, ami marad…”A pótcselekvés jelen esetben a következő: a „valódi (külső) ellen­ség” helyett mindig saját magában keresi és találja meg a hibást, az ellenséget, a bajok forrását, így amikor meg akarja önmagát védeni, akkor önmaga ellen kell harcolnia… de vajon mi történik akkor, amikor nyer? S, amikor veszít? 

   

B

Balesetek: magatehetetlenség, kitörni vágyás, agresszivitás. Nem a helyes úton jársz, túl merev vagy, változásra van szükséged. „Kicsúszott a lábam alól a talaj”, „elvesztettem az egyensúlyom”, „kizökkentem a kerékvágásból”, nem vagyok összhangban magammal. Baloldalon megjelenő elváltozások: az anyához és a nőkhöz fűződő érzelmi viszonyodat érdemes megvizsgálni. Jelképezi még az érzelmi oldalt és a múltat. 

Belek: szükségtelen elengedése, illetve el nem engedése. 

✅ Bélpanaszok: a szükségtelen elengedése félelemmel. 

✅ Vékonybél: szükségünk van egy életfelfogásra, mellyel meg­közelítjük a tapasztalatokat, táplálékokat. A táplálékot, melyekből a szükséges életerőt, tapasztalatot merítjük. Ezek az elvek fogják meghatározni a táplálékhoz való viszo­nyun­kat. Amikor a vékonybélben keletkeznek működési zavarok, ak­kor zavar keletkezett a felfogásunkban.

✅ Vastagbél: a „finom” munka. Azaz itt kerülnek lebontásra azok az apróságok, részletek, melyek színessé, teljessé teszik éle­tünket. Pangás alakul ki (lásd még székszorulás), amikor nem szívesen foglalkozunk a részletekkel.

✅ Vakbél: a vakvágányok. Előfordul, hogy olyan dolgot is sze­­ret­nénk megemésztésre félretenni, aminek hiába­való­sá­gá­ról meggyőződtünk. Vagyis tisztában vagyunk azzal a tén­nyel, hogy nem kellene „bespájzolni”, de azért félretesszük későbbre. Amikor ráébredünk hiábavalóságára, amikor lá­zadni kezdünk ellene: gyulladás keletkezik.

✅ Végbél: a vég. (lásd még: aranyér). Valahol mégis csak tá­rol­ni kell azokat a dolgokat, melyeket ürítésre szántak. Nem lehet csak úgy kihajigálni a szemetet!

✅ Bélrendszer: ellenséges érzelmek. 

Beszédzavarok: a szó szoros értelemében ez nem számít betegségnek, „csupán” lelki zavarnak, de ettől még nagyon megkeserítheti az életét. Idegesség, egy feldolgozatlan stressz gátolja, hogy szabadon, és biztos belső nyugalommal ki tudja nyilvánítani gondolatait, érzéseit. 

✅ Dadogás: Azt hiszi, hogy bele akarják foj­tani fontos közlendőit, ha nem mondhatja el a lehető leghamarabb, akkor nem fogják meghallgatni, de annyira gyorsan jár az elméje, hogy azt nem tudja lekövetni a teste és belezavarodik közlendőjébe. 

✅ Hadarás: úgy éli meg, hogy a környezete csak akkor figyel rá és csak akkor ké­pes közlendőjét kinyilatkoztatni, amikor azt nagyon gyorsan te­szi, amíg más közbe nem vág. 

✅ Hebegés: bizonytalanság és az ebből fakadó feszültség!Tudásában, értékítéletében, megfogalmazott vágyaiban na­gyon jól tükröződik: zűrzavar uralkodik benne! 

✅ Selypítés, raccsolás: tisztázatlan érzések, vágyak jelenlétét feltételezi a fenn említett beszédzavar. 

Boka: mozgékonyság, irányváltoztatás képessége. A boka a lélek nyelvén a lépéseket, a meglépett és a meg nem tett lépésekből származó stabilitást tükrözi. A lépések, melyeket megtett vagy szükséges megtennie, meglépnie. 

✅ Duzzanat: olyat akar még egyszer meglépni, amit már nem kell és nem is kéne! Minden vizenyőnél, vérömlenynél közös jel­lem­ző, hogy az élet tüze/élet öröme kialszik az adott területen. Ez az elked­vet­­lenedés a lépéseiben találhatók, pontosabban semmit sem sze­retne tenni annak érdekében, hogy elérje kitűzött dolgait. Mégis meg fogja tenni, hiszen valamit tenni kell, valamerre men­ni kell! 

✅ Fájdalom: a fájdalom mögött mindig  ugyan annak a lépésnek a két merőben ellentétes érzés megélése, egymásnak feszülése áll, ami egyszerre van jelen és mindkettőt táplálja. 

✅ Ficam: egy rossz lépésre szánta el magát, amit lehet, hogy már meg is lépett, akkor is, ha minden ízében berzenkedett ellene.Ter­mé­sze­tesen fájdalommal jár, hiszen ezzel kapcsolatban két merőben ellentétes érzés ütközik benne össze. 

✅ Törés: egyértelműen olyan elhibázott lépés, ami nem várt negatív változást hozott életébe! És ami meg­kü­lön­bözte­ti a ficamtól, helyrehozható, de az adott pillanatban helyrehozhatatlannak éli meg.

Bénulás: mélygyökerű félelem, szellemi-lelki mozdulatlanság. Nem engedem önmagamat érvényre juttatni. Érzelmi gátlások, belső feszültség. 

Bőr: az egyéniség védőburka. Elfojtott harag. Fenyegetettség érzete. Érzelmi állapot visszatükröződése. 

Bőrkiütésfelhívás, hogy többet foglalkozzunk önmagunkkal. Valami „viszket”, nem hagyja magát többé elfojtani. 

Bőrbetegség: túlzottan zárkózott és kemény vagy, képtelen vagy a gyengédségre és a nyíltságra, elfojtott harag. Bőrkeményedés: merev nézetek, állandó rettegés. 

Bőrkérgesedés: védőpáncél növesztése a bántó ingerek ellen. 

Bőrpigmenthiány: (Vitiligo) kötődés hiánya, kitaszítottság, elszigetelődés. 

Bright kor: (Gennyes vesegyulladás) alacsony önérték, állandó kudarc veszteség érzete.  

C - Cs   

Candidiázis: ( gombás megbetegedés) szétszórtság, harag. Bizalmatlanság mások irányában, de közben vágy az emberi kapcsolatokra. 

Cellulitis: (kötőszövet gyulladás) megrekedés gyermekkori traumák. Ragaszkodás a múlt fájó emlékéhez. Rettegés az önállóságtól. 

Cikluszavar: saját szerepemmel való elégedetlenség, akaratosság. Az „odaadás” képességének hiánya. 

Cukorbaj: visszafogottság, mély fájdalom, szeretethiány, sóvárgás a múlt emlékei iránt. Pl. szép lehetett volna, ha… Csalódottság, csökkent értékűség érzete. Felszólítás arra, hogy önmagunkat jobban szeressük, és az életet élvezzük. 

Comb: az előre haladáshoz, járáshoz szükséges erő. 

Crohn: A betegség jellemzően gyermek vagy fiatal felnőtt korban jelentkezik és ott is gyökerezik. Sokszor olyan mélyen eltemetve, hogy az már a beteg számára is „természetessé válik”. Pl.: egy mély lelki sérülés következtében azt hiteti el magával, hogy ő a hibás, és ez olyannyira magától értetődőnek tűnik számára, hogy eszébe sem jut megkérdőjelezni – épp ezért jelez a test, épp ezért szabadulna ennyire. 

Csalánkiütés: titkos félelmek, a dolgok eltúlzása. 

Csecsemőkori asztma: rettegés az élettől. Nem jó itt lenni. 

Csecsemőmirigy: az élet veszélyes. Mindenki ellenem van. 

Csípő: döntő pillanatban az egyén fél lépni. A saját vilá­gá­ban nem leli örömét, nem örül munkájának, tevékenységének. Általában ez azokra az emberekre jellemző, akiknek életét mások szolgálata tölti ki és nem marad ideje megtalálni saját örömüket, vagy azt ok nélkül feláldozták a segítés oltárán. 

✅ Csípőízületi gyulladás: komoly, kialakult hitrendszer, amihez akkor is ragaszkodni fog, ha szenved, ha bele is rokkan is. Lazítani, elengedni elfelejt, csak a folytonos tenni akarás marad a sikerélmény megélése nélkül, és ez a sikertelenségnek megélt állapot lázadásra készteti önmaga ellen. 

✅ Torzulás: huzamosabb ideig tartó „torz” életfelfogása következtében elveszítette gondolkodásbéli rugalmasságát, és kész tény­ként fogadja el rossz sorsát, a keserűségeit, az örömtelen küz­delmeit. A hosszú távú, merev megközelítés egyenes úton vezet a har­­mónia megbomlásához, vagyis valamelyik érzelem túl­súlyba kerüléséhez.

✅ Kopás: amikor tehernek érzünk valamit, akkor ez az érzés, hason­ló­képpen megterheli a testet is. Tehát pihentetni, kímél­ni fogjuk, amit pedig félreteszünk, arra „nincs” szükség, tehát ken­ni sem kell. Nem teszi félre feladatait és pihen, hanem még inkább terheli önmagát, tudatosan pót cselekszik, mást tesz, mint amire vágyik.

✅ Törés:  úgy érzi, valami jelentős dolog változik életében, de ezt nem akarja engedni, miközben pontosan arra vágyik, hogy megtörténjen. 

✅ Csípőbántalmak: félelem az előre lépéstől, több önbizalom.  

Csomók: neheztelés, kudarcélmény, lelkifurdalás. 

Csontok: (törés) lázadás a halalom ellen. Deformitás: szellemi túlfeszítettség, rugalmatlanság. 

Csonttörés: merevséget jelez, bizonyos területeken „bekeményítettem”. A rugalmasság hiánya, valami múlt bélivel „törésre” vittem a dolgot, újra kell kezdeni valamit. 

Csontritkulás: a csont a tartást jelenti. Ha ez a szilárd sejtszerkezet kezd felpuhulni, az azt jelenti, hogy az em­ber kezdi elveszíteni azt a tartást, amivel eddig rendelkezett.S, elveszítette hitét abban, hogy van még olyan célja életének, amit el is érhet.

Csontkinövés: csalódásnak felfogott, kudarcként értel­me­zett tapasztalatok és az ezekre épülő túlzott tenni akarás, bizonyítási vágy. Túlzásba viszi a dacosságot, amihez pedig ha jól viszonyulna, befoghatná célja elérése felé vezető útja során. A csontkinövéssel küszködő ember egy nagy szelet szított, de a vitorláit leengedte, sőt még a horgonyt is kivetette, de mégis ki van borulva, hogy nem halad. 

Csontvelőgyulladás: harag, csalódás az életben. Támasznélküliség. 

Csorgó orr: elfojtott sírás, tehetetlenségérzet. 

Csukló: lendület és fesztelenség.    

D

Dadogás: önkifejezés hiánya. Nem szabad sírni. Bizonytalanságérzet. Félelem a bennem felgyülemlett érzelmektől, az ösztönszerűtől, a testiségtől. Kontroll utáni vágy. Meg kell tanulnunk vállalni önmagunkat. 

Daganat, tumor: önfejűség, merev gondolkodás, helytelen programozás. Méhdaganat, ciszta: nemiségben esett csorba. 

Depresszió: menekülés az aktivitástól. Valami elfojtott dolog feszültségben tart, nem vagyok „önmagam”, érzelmeimet nem hagyom megnyilvánulni, valójában nem élek. 

Derékfájás: túlhajszoltság. 

Dyslexia: érzései, érzelmei erősen befolyásoltak, elveszítette rugalmasságát. Feszültség maradt benne, nem tudja összeegyeztetni érzéseit a tapasz­ta­la­taival, ami tovább fokozza a már eddig is jelentős érzelmi válságot. A betegség lényege, hogy a körülötte és benne lévő világból nem képes önállóan tapasztalatot meríteni, melyekkel felsza­ba­dulttá tehetné magát. A koncentráló képessége meggyengül, ami éppen az ír­ás-olvasás területén csúcsosodik ki, de amit itt elveszít, azt más területen bepótolja.

Duzzanat: merev gondolkodás, régi fájdalmak cipelése. 

E - É   

Ekcéma: kibékíthetetlen ellentétek, érzelmi kifakadások hiánya. 

Elmebaj: (nem veleszületett) menekülés a családból. Eltávolodás a valóságtól. Elkülönülés. 

Emlékezetkihagyás, amnézia: félelem, menekülés az élettől, akaratgyengeség. 

Epebántalom: keserűség, keménység, büszkeség, rosszallás.  Visszanyelt düh és agresszió. Meg kell tanulnunk önmagunkat „kifejezni” vállalni és megnyilvánulni, engedni. 

Epilepszia: üldözöttség, belső küzdelem, önpusztító erők. Égési sérülések: harag, lángoló gyűlölet, heves indulatok. 

Émelygés, hányinger: egy gondolat, egy élmény elutasítása. 

Érelmeszesedés: ellenállás, feszültség, szűklátókörűség, elfordulás az értékektől. 

Étvágy: saját érzelmek megvetése. Biztonságvágy. 

Étvágytalanság: az életveszély, félelem, fenyegetettség. 

Ekcéma: ellentétek harca, érzelmi kitörések. 

Elfásultság: elszigetelődés, elfojtott érzelmek. 

Elhízás: boldogtalan vagy, úgy érzed, nem vagy fontos, kilátástalannak látod a jövőt, esetleg plusz kilók mögé próbálsz elbújni. Belső üresség, szeretetéhség, gyöngédség iránti vágy, hamis énkép. 

Emésztési problémák: valamit nem tudsz megemészteni, lenyeled a mérget.  Szellemi túltápláltság, a bírálat megemésztésére való képtelenség vagy vonakodás. Agressziók, nem tudom elengedni magam. 

Érproblémák, vérproblémák: a szeretet áramoltatásának problémája. 

F   

Fájdalom: erőteljes figyelmeztetés, hogy, meghalljuk a test üzenetét, ugyanakkor lehetőség az átalakulásra. Pangásra vagy elzáródásra utaló jel. 

Fehérfolyás: a férfiak kihasználják a nőket. Egy partner ellen irányuló harag. 

Fejfájás, migrén: kemény önkritika. Az én alábecsülése. „Töröm” a fejem, gondolati feszültségek, túlfeszített szellemi tevékenység, mértéktelen becsvágy, görcsös akarat. 

Fekély: önbizalomhiány, emésztő gond. 

Felfúvódás: konfrontáció az emészthetetlennel, ellenkezés által kiváltott belső feszültség. Elégtelen toleranciaszint. 

Fertőzés: ingerültség, harag, bántalom. Heves öntudatlan szembe szegülés, felszólítás, hogy célt tűzzünk ki magunk elé. Döntsünk és következetesek legyünk. 

Félelem: beszűkült tudat, megoldatlan életfeladatok, fejletlen „öntudat”. 

Ficam: harag, ellenállás. Ragaszkodás a megszokott útirányhoz. Merevségből kimozdulni. 

Fogak: elhatározások. Rágódás a helyzetek miatt. Fontos döntések halogatása. Képtelen az átgondolásra és határozásra. 

Fogínysorvadás: a belső tartás meggyengülése, érzékenység. Képtelenség arra, hogy „átrágjuk” magunkat a dolgokon. Az eredendő bizalom hiánya, aktív cselekvésre szóló felhívás. 

Fogszuvasodás: csökkent szilárdság, keménység és tömörség. A nehézségek elől, kitérek, problémáimat elfojtom, ahelyett, hogy megoldanám. 

Frigiditás: a nemi örömök elítélése, megtagadása. Érzéketlen partner. Túlzott önkontroll és önuralom, öntudatlanul elfojtott viselkedés minta, az „alárendelt szerep” elutasítása, felháborítónak tartása. 

Fulladásos roham: Megrekedés a gyermekkornál. 

Fülcsengés: az őrangyal figyelmeztetése. 

Fülzúgás: nem a belső hangra figyelek. 

Fülfájás: elfojtott belső konfliktus, az engedelmesség hiánya. Felhívás arra, hogy jobban figyeljek befelé. Túlságosan is mások kívánságaira hallgatok. 

G - GY   

Gerincoszlop: az élet hajlékony tartóoszlopa. 

Gerincoszlop görbülése: merevség, kitartás a régi elképzelések mellett. Akaratgyengeség, hitehagyottság. 

Gégehurut: nem meri felemelni a hangját. Dühében szóhoz sem jut. Neheztel a hatalomra. 

Golyva, strúma: áldozat, kudarcok, kielégületlenség (megértés hiánya). Elég volt a bántalmakból. 

Görcsök: görcsös ragaszkodás, feszültség, aggódás, megragadás. 

Gyermekbetegségek: a külvilághoz való alkalmazkodási folyamat, érlelődési lépések, az adott körülményekkel való összeütközés. 

Gyomor bántalmai: rettegés az ismeretlentől. Alkalmatlanság az új átlényegítésre. 

Gyomorfekély: önbizalomhiány. Mások kedvébe próbálj járni. 

Gyomorégés: elutasítás, agresszió, düh, kellemetlen helyzettel való szembesülés, kedvetlenség. 

Gyomorhurut: bosszankodás, harag, félelmek, agresszivitás. Nincs időm a dolgokat „megemészteni”, bele nemegyezés, elnyomott konfliktusok. 

Gyomorrontás: rettegés, mohóság, irigység, szorongás.  

Hajhullás: kimerültség, az életerő csökkenése, hiányos táplálkozás, terhelt psziché. 

Hályog: (szürke) anyagcsere zavar, szellemi-lelki „mozgáshiány”, megmerevedett nézetek. Felszólítás, hogy több érdeklődést tanúsítsunk a világ iránt. 

Hályog: (zöld) érzelmi gátlás okozta belső nyomás, mélyen gyökeredző depresszió. Megoldatlan és elfojtott problémák, a lazítás hiánya. 

Hátfájdalmak: szellemi túlterhelés. Frusztráció, túlzott felelősségvállalás. A támogatás hiánya, félelmek, bűntudat, ellenszenv, aggodalom. 

Hascsikarás: a környezetben mindenki ingerült és bántóan viselkedik. 

Hasmenés: szorongás, félelem és vonakodás az életfeladatokkal való megbirkózástól. Az élettől való félelem, csökkent rugalmasság. 

Hasnyálmirigy: az élet édessége. 

✅ Felsőrész: érzelmi háttér hiánya, szeretet elfojtása, hiánya, jövőt szimbolizálja. 

✅ Közép: bűntudat, múlt terhei, az élet terhes, jelent szimbolizálja. 

✅ Alsórész: bizonytalan anyagi háttér, a múltat szimbolizálja. 

Herpesz: heves belső tusakodás, elégedetlenség vagy agresszivitás. Szellemi-lelki feszültség, belső konfliktusok. Hepatitisz: ellenállás a változásra, félelem, harag, gyűlölet, düh. 

Hidegrázás: szellemi beszűkülés. Visszahúzódás. Hagyjatok békén. 

Húgyhólyag panaszai: ragaszkodás idejétmúlt nézetekhez, szorongás érzelmi beszűkülés, érzelmek visszatartása. 

Hörghurut: elmérgesedett családi légkör. Heves viták. Olykor túl nagy a csend. 

I - J

Idegek: kapcsolat a külvilággal. Információcsere. 

Idegesség: lázas kapkodás, bizonytalanság, aggódás, erőfeszítés. Félelem a következményektől, helytelen táplálkozás, belső feszültségek. A kiegyensúlyozottság és lelki nyugalom hiánya. Idegösszeomlás: túlzott énközpontúság. 

Impotencia: kényszer a bizonyításra, bűntudat, feszültség, előítéletek. Teljesítmény drukk, tapasztalanság, hamis várakozások, bizonytalanság a megértés hiánya. 

Influenza: tömeghisztéria, befolyásolhatóság. 

Isiáz: képmutatás, rettegés a jövőtől, anyagiak miatti félelem. Valami az „idegeimre megy”, kisebbrendűségi érzés, félelem, túlzott felelősség vállalás, belső szorongás. 

Izomgörcs: hibás szellemi-lelki magatartás, egyoldalúság. Túlzott becsvágy, mértéktelen akarat, görcsösen makacs viselkedés. 

Izomsorvadás: cselekvő képesség elvesztése. A problémák, feladatok megoldásától való visszahúzódás, a kudarctól és következményeitől való félelem. 

Ízületek: az élet fordulópontjait és a könnyed váltást jelképezi.  Reuma: ha egy ízületre terjed ki, elnyomottság, becsapottság érzete, a körülmények ócsárolása. Ujjakra, vagy több ízületre terjed ki, büntetni, visszavágni. Szemrehányás, kifosztottság. 

Ujjak: 

✅ Hüvelyk - Intellektus, aggódás.   

✅ Mutató - Ego, félelem.   

✅ Középső - Harag, nemiség.   

✅ Gyűrűs - Bánat.   

✅ Kisujj - Család, színlelés.   

Jobb oldalon megjelenő elváltozások - Az apához, férfihoz fűződő érzelmi viszonyodat érdemes megvizsgálni.  Ész, racionalizmus a jövő.  

Kancsalság: felszólítás, hogy lelkileg rugalmasabbak legyünk. Ismerjük fel a látszat mögött rejtőző valóságot, dolgainkat helyesen rangsoroljuk. 

Kar: képesség az élmények befogadására. 

Kelés: harag, forrongás, háborgó indulatok. 

Kéz: tart és kezel. Megmarkol, szorít, megragad, elenged, simogat, odavág. Stressz, kilátástalanság, megrekedés, a cselekvéstől való félelem, vagy tehetetlenség érzése. 

Klimax: félelem a nőiesség elvesztésétől, az öregedéstől. Önbizalom hanyatlása. 

Kisebbrendűségi érzés: nem hiszem, hogy szeretetre méltó lennék. Önszeretet hiánya, negatív énkép. Fel kell ismernem, hogy ki vagyok valójában. 

Koleszterin: az öröm csatornái elzáródnak, félelem az öröm elfogadásától. 

Kóros étvágytalanság: az élet megtagadása, szorongás, önutálat. 

Könyök: irányváltoztatás. Új élmények befogadása. 

Köröm: bizonytalanság, védelem. 

Körömrágás: önemésztés, gyermeki dac. Belső feszültség, agresszivitás. Vélt vagy valódi igazságtalan bánásmódra utaló tünet. Feloldatlan ellentétek. 

Köszvény: uralkodási vágy, türelmetlenség, harag. Megmerevedett öntudat. Felszólítás, hogy vessük el a parancsoló és domináló viselkedési stílust, s nézzünk önmagunkba. 

Kötőhártyagyulladás: harag, csalódottság az életben látottak miatt. A konfliktusokkal való szembenézés készségének hiánya, túlzott követelmények, bele nem egyezés. 

Kötőszöveti gyengeség: túlzott engedékenységemmel önmagamat sértem meg. Érzékenység, utólagos és csekély rugalmasság. 

Kövérség: védőpajzs. Önvédelem, túlérzékenység. 

L

Láb: comb, ragaszkodás koragyermekkori traumához. 

Lábszár: rettegés a jövőtől az előrehaladás megtagadása. 

Lábfej: önmagunk, az élet és a többiek megértése. Rettegés a jövőtől, megfenekléstől.

Láz, hőemelkedés: izzó harag. 

Leukémia: az élet befogadásának képtelensége. Belső gyötrődés, önkínzás, kétségbeesés. 

Légzés: az élet befogadásának képessége. 

Lábujjhegyen járás: folyamatos emelkedésre vágyik. 

Lágyéksérv: képtelen voltam hozzá edződni a feszültséghez a terheléshez. Valami „megszakadt” bennem. Önvádra való hajlam, túlzott bizonytalanság. 

M   

Mandulagyulladás: félelem elfojtott érzelmek és ambíciók, önkifejezés hiánya. Nem tudok, vagy nem vagyok többé hajlandó valamit lenyelni. értetlenség vesz körül. Feladatom, hogy egyéniségemet kifejezésre juttassam. 

Máj: a harag és alacsonyabb rendű érzelmek székhelye. 

Máj Betegségei: örökös panaszkodás. Állandóan hibát keres magában és tetteivel igazolja azt. 

Megfázás: felhívás, hogy többet foglalkozzunk önmagunkkal, tanuljunk meg lazítani, tartsuk távol magunkat minden számunkra idegentől és hamistól. 

Meddőség: nincs belső igény az anyaságra, vagy félelem az élet természetes menetétől. 

Mellciszta: túldédelgetés, gondoskodás.  

✅ Csomók: basáskodó magatartás. 

✅ Feszülés: táplálék megvonása. 

Melléküregek: egy szeretett személy bosszúságot okoz. 

Mellékvese: kishitűség, önhanyagolás, szorongás. 

Menstruáció előtti zavarok: saját hatalom átruházása a külvilágra. Idegenkedés a női test folyamataitól. 

Menstruációs zavarok: nőiesség elutasítása, bűntudat, rettegés. 

Merev nyak: egyoldalú felfogás, hajlíthatatlanság.

Migrén: kitörési vágy. Ellenállás az élet természetes menetének, szexualitás keltette szorongások. Fejben megélt szexualitás. 

Mozgásbetegség: rettegés az események fölötti uralom elvesztésétől, lazítás képességének, illetve készségének hiánya. Ösztönös hajlam a dolgok irányítására. A kiszolgáltatottság, az elkerülhetetlenség érzése. 

Mosakodási kényszer: valódi vagy képzelt bún érzete. Vágy, hogy „tisztára mossam” magam. Rossz lelkiismeret, belső kényszer, hogy valamit jóvátegyek. 

Multiplex sclerosis: megkeményedés, uralkodási hajlam miatti elszigetelődés. Igazi lényem bizonyos elemeit elutasítom, nem engedem el magam. Gyakori kemény ítélkezés.  

N - Ny 

Narkolepszia: (alvás kényszer) elhárítás, rettegés. Menekül a feladatok és körülmények elől. 

Nátha: zavarodottság, sok minden zajlik egyszerre. Érzelmi zaklatottság, kisebb sérelmek. Torkig vagyok valamivel, a dolgok megindultak. Belső tisztulási folyamat. 

Nagyothallás: felhívás, hogy vegyük észre az élet finom árnyalatait.  Hallani nem akarás, azt hiszem „nem hallok jól”.  

Nyak panaszai: önfejűség, hajlíthatatlanság. 

Nyáktömlő gyulladás: elfojtott harag. 

Nyelési nehézségek: csökkent készség bizonyos dolgok elfogadására, a tények tagadása. 

Nyirok betegségei: figyelmeztető jel. Az elmét ismét az élet legfőbb dolgai, a szeretet és a boldogság felé kell fordítani. 

Nyirokmirigy gyulladás: az élet lekicsinylése, mások hibáztatása, áthárítás. Beteges önkritika. A beteg hozzáállása mindenhez. "Hát nem borzasztó?"

O - Ö 

Orr vérzése: igény a megbecsülésre. Esdeklés a szeretetért. 

Orrpolip: nem kívánt gyermek, veszekedések. 

Ödéma: nem akarok valakit, vagy valamit elbocsátani. 

Övsömör: „segélykiáltás”, „Szükségem van, vágyom a kapcsolatokra”. Félelem, bizalmatlanság és védekezés a kapcsolatteremtéssel szemben. Érzelmi-gondolati „ördög-kör”. 

P

Pajzsmirigy: sértődöttség. Soha nem tehetem azt, amit akarok. Elfojtott agresszív és elutasító érzelmek. „Riadókészültség”, túlfokozott belső aktivitás. állandó „vegetatív harci készültség”. 

Petefészek: a teremtés kiindulópontja. Kreativitás. 

Parkinson-kór: ellentétes erők által mozgatott lény vagyok. Kilátástalan konfliktus helyzetek. Le kell ráznom magamról valamit, meg kell tőle szabadulnom. 

Pikkelysömör: félelem a megbántástól. Az érzékek és a szellem eltompítása, érzések elfojtása. 

Porckorongsérv: talajvesztettség, határozatlanság, döntésképtelenség. 

Prosztatabántalmak: belső szorongás jele. Képtelen vagyok megtenni azt, amit akarok, többé nem tudom „megállni a helyemet”. Fel kell hagynom azzal, hogy elvárásoknak akarjak eleget tenni.  

R   

Rák: a rákos megbetegedést feldolgozatlan személyes tragédia idézi elő, mely az egyén belső elszigetelődését vonja maga után. Keletkezése annál könnyebb, minél rosszabb az illető általános egészségi állapota. Voltaképpen tehát három ok közrejátszásáról van szó:

✅ személyes tragédia  

✅ csökkent ellenálló képesség

✅ belső elszigeteltség

Amennyiben ezek együttese túllépi az egyéni határértéket, rák keletkezik. A személyes tragédia jellege megszabja a rák lokalizációját is.

✅ Emlőrák (szinte kizárólag nőknél): a partnerkapcsolat szellemi-lelki téren zavart mutat. Az érintett fél tehet a házastárs, barát, gyermekek, munkahelyi főnök vagy tanár.

✅ Hörgőrák (szinte kizárólag férfiaknál): okai megegyeznek az emlőráknál leírtakkal.

✅ Méhnyakrák: tág értelemben vett szexuális konfliktusok.

✅ Tüdőrák (gócos): halálfélelem férfiaknál és nőknél egyaránt.

✅ Gyomor-bélrendszer rákja: az illető képtelen valamit megemészteni, amivel szüntelenül szembesülnie kell.  

Rekedtség: „szótlanság” tehetetlenség érzet. Az az érzés, hogy nincs mit mondanom. Belső konfliktus. 

Rendszeretet: (kóros) belső bizonytalanság, támaszkeresés, elismerés és siker iránti vágy. Rendezetlen belső világ, a kiegyensúlyozottság hiánya.   

Reuma: agresszív impulzusok izomfeszülést eredményeznek. Felgyülemlett düh, méreg, agresszió, keserűség. bosszúvágy, belső gátlások. 

Rosszullét és hányás: kívánság, hogy bárcsak valami ne történne meg. Valamit „émelyítőnek” találunk, nem nyugszunk bele a körülményekbe, védekezés, elutasítás. 

Rövidlátás: külvilágtól való félelem, teljesítménydrukk, stressz az „előrelátás” hiánya. A félelem és az agresszivitás nyílt kifejezésével szembeni gátlások.

S - Sz   

Sclerosis multiplex: merevedett gondolkodás. Keményszívűség, vasakarat, hajlíthatatlanság.

Sérv: megszakadt kapcsolatok, nyomasztó gondok, túlerőltetés. Félreértelmezett önkifejezés. 

Soványság: meg akarok szabadulni minden rossztól, alantostól, érzékitől. magas eszmények, kapcsolatok és kötöttségek elutasítása. 

Szaruhártya gyulladása: engesztelhetetlen harag. 

Száj betegségei: megingathatatlan nézetek, merev gondolkodás, zárt világkép. 

Szem betegségei: nem szívesen látja, ami életében végbemegy.  

✅ Rövidlátás, a jövőkép bizonytalansága.

✅ Távollátás, rettegés a jelentől.

✅ Összetérő kancsalítás: nem akar szembesülni a külvilággal, önellentmondás.

✅ Szemtengelyferdülés: fél szembesülni önmagával.

✅ Széttartó kancsalítás, nem mer szembenézni a jelennel. 

✅ Szürkehályog: képtelen boldogan előretekinteni. 

✅ Retina leszakadás, az anyag eltereli a szellemtől a figyelmet. 

✅ Zöld hályog, engesztelhetetlenség, régi sérelmek okozta feszültség túlnyomása.

Szédülés: csapongás, szétszórtság, szemlélődés elutasítása. Külső ingerek elutasítása. A belső egyensúly hiánya, mintha nem kapnék elegendő figyelmet. Szeretném, ha „minden körülöttem forogna”.  

Szélütés: az élet egy területe elhalt. Az érzelmi képesség hiánya, az érzelemkinyilvánítástól való vonakodás, „szűklátókörűség”, elutasítás. 

Székrekedés: ragaszkodás az idejét múlt nézetekhez, megragadás a múltban, fösvénység. 

Szélgörcs: szorongás, megemészthetetlen gondolatok, érzelmi túltelítettség. 

Szív: a szeretet és biztonság középpontja. 

Szív betegségei: érzelmi válság, örömtelenség. A szív megkeményedik, hajlam a stresszre. 

Szívroham: a pénz utáni hajsza kiszorítja a szívből az örömöt. 

Szívritmuszavar: kiestem saját ritmusomból. Értelem és érzelem egyensúlya megbotlott. Befolyásolhatatlan, túlságosan merev lettem.  

Szívkoszorúér trombózis: magányérzet, riadtság, kisebbségérzés, önmarcangolás, kishitűség. 

Szívszorítás: talajvesztettség, meginog az életbe vetett hit. 

Szívinfarktus: belső gátlások miatt az élet, képtelen zavartalanul és szabadon áramolni. Az értelem dominanciája. Jobban oda kell figyelnünk a szívünkre. 

Stressz: meghiúsult kísérlet, hogy egy bizonyos idő alatt a lehetségesnél többet teljesítsek. Mértéktelen becsvágy. 

Szenvedélybetegség: sóvárgás „önmagunk” után. Jellegére a szenvedély fajtája utal. Az „öntudat” hiánya. 

Szürkületi vakság: felhívás látásmódom megváltoztatására. Nyitott szemmel kell járnom a világban, más megvilágításban kell szemlélnem a dolgokat. 

 

Tagolatlan beszéd: nem akarja, hogy megértsék. 

Talp, kéz, tenyér: elkülönülés, különcség. 

Távollátás: nem akarod észrevenni az evidens dolgokat, elzárkózol attól, ami az orrod előtt van. 

Terhességi problémák: tudattalan terhesség, megszakítás kísérlet, a görcsök következtében fehérjék csapódnak ki a placentán, ezek miatt romlik a kapcsolat az anya és a gyermek vérkeringése között, veszélyeztetettek általában a cukorbetegek, vesebetegek, elhízottak, mindhárom típusú betegség a szeretettel, kapcsolattal van összefüggésben.  

Tériszony: félsz a bukástól és a sikertelenségtől. 

Testszőrzet fokozott növekedése: férfias jellegek megerősítése. 

Térd: az alázatot, befelé fordulást jelképezi. 

Térd panaszai: önfejűség, önteltség, hajthatatlanság, félelem, rugalmatlanság. Alázat hiánya. 

Torok betegségei: elfojtott harag, önkifejezés hiánya, ellenállás a változásnak, az egyén képtelen szót emelni önmagáért. 

Tuberkulózis: önzés sorvasztja a testet. Birtokolni vágyás. Kegyetlen gondolatok, bosszúvágy. 

Túl egyenes a gerinc: túlzott magabiztosság látszata. 

Tumor: szeretethiány, nem tudod befogadni a szeretetet. 

Tüdő: szabadság, kapcsolat a külvilággal, kommunikáció, vitalitás. 

Tüdő betegségei: búskomorság, bánat, félelem az élet befogadásától. Nem érzi méltónak magát a teljes életre. 

Tüdőgyulladás: újra és újra fellépet sebek, letargia. 

Tüdőtágulás: érdemtelenül élni nem lehet. Félelem az élet befogadásától. 

Trombózis: szellemi fejlődésre van szükséged. Egy pontosan lokalizálható probléma elzárja a dolgok szabad folyását. Elakadt nézetek, megmerevedett álláspontok. 

U - Ü  

Üszkösödés: mentális zavarok. 

Ütőerek: örömöt hordoznak. 

Utazási rosszullét: kiszolgáltatottság érzet, félelem, bezártság érzés 

V - Z   

Vállpanaszok: túlterheltség 

Vakság: felhívás a „lelki látás” megerősítésére, a valóság „belső szemmel” történő szemlélése. 

Vastagbél: sokat kritizálsz. 

Vastagbél, aranyérproblémák: szorongásra, félelemre utal.  

Vastagbélgyulladás: saját véleményünk vállalásától való félelem, önmagunk kinyilvánításának hiánya, összeütközések kerülése. 

Vékonybél: tudatos analízis. 

Vékonyhang: nem mersz élni a saját lehetőségeiddel. 

Vér: ego, vitalitás. 

Vérkeringési zavarok: belső energia és hajtóerő csökkenése, ellenkezés, elutasítás vagy közönyösség, kedvetlenség, felelősség elhárítás.  

Vérszegénység: passzivitás, bizonyos életenergiát nem vagy hajlandó felvenni, beépíteni a mindennapjaidba. 

Vesebetegség: félelemre utal, jelképezi az emberi és párkapcsolatokat. Jobb vese, férfival kapcsolatos, bal vese, nővel kapcsolatos ügy. 

Vesekő: a párkapcsolatodban nincs elég energia, lelkesedés. 

Viszketés: ingerlékenység jele, a vakarással keresgéled, mi az, ami ingerel. Úgy érzem, elhanyagolnak. 

Visszér: rugalmatlan, merev, zárkózott vagy. 

Visszértágulat: bizonyos álláspont megmerevedése. Rugalmasság és feszítőképesség csökkenése. Egy adott állapot belső elutasítása. 

Zöld hályog: visszafojtott könnyek.

Megjegyzések
* Az email nem lesz publikálva a weboldalon.